2018-as Labdarúgó Világbajnokság Selejtezők

worldcup-russiaA 2018-as labdarúgó-világbajnokság európai selejtező mérkőzéseit 2016-ban és 2017-ben játsszák le. Összesen 54 európai válogatott vesz részt a selejtezőn, ebből 13 válogatott jut ki a világbajnokságra. A világbajnokság rendezője, Oroszország nem vesz részt a selejtezőben.

A lebonyolítást a 2015. március 22–23-i bécsi ülésén hagyta jóvá az UEFA. Sorsolással hét hatcsapatos és két ötcsapatos csoportot képeztek. 2016. május 13-án Gibraltár és Koszovó is a FIFA tagja lett, emiatt utólag a csoportokat kibővítették, így kilenc, hatcsapatos csoport képezi a selejtezőt. A sorozat végén a kilenc csoportelső automatikusan kijut a világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoport második között oda-visszavágós pótselejtezőt játszanak. A kilencedik csoport második kiesik. A pótselejtezők győztesei jutnak még ki a világbajnokságra. 

A selejtezők menetrendjét az UEFA határozza meg:

  • A mérkőzések csütörtöktől keddig lesznek.
  • A kezdési időpontjai közép-európai idő szerint szombaton és vasárnap 18:00 és 20:45, csütörtökön, pénteken, hétfőn és kedden 20:45.
  • Egy héten belül az azonos csapatok csütörtökön és vasárnap, pénteken és hétfőn, illetve szombaton és kedden játszanak.
  • Az azonos csoportok mérkőzéseit azonos napokon játsszák.

Egy termék se felelt meg a keresésnek.