FC Barcelona

barcelona-fc-logo-300x300Az 1899-ben Hans Gamper által alapított csapat mottója: “Més que un club” azaz “több mint egy klub”. Nem véletlen a mottó választás, hiszen a csapat  a katalán életérzés és öntudat jelképe, mely a történelmi múltat tükrözi a presztízs csaták során, mely csúcspontja évről – évre az El Clasico, azaz a Real Madrid elleni derbi. Egy FC Barcelona meccs tehát több mint egy futball, ezt azonban csak a helyszínen lehet átérezni. Az FC Barcelona azon ritka klubok közé tarozik, melyek a spanyol labdarúgó-bajnokság létrehozása óta folyamatosan az első osztály küzdelmeiben vesznek részt. A csapat a 2008/09-as szezon végéig 19 alkalommal volt bajnok és 22 alkalommal szerezte meg az ezüstérmet és számtalan nemzetközi tornán szerepelt sikerrel. Legutóbb a 2009-es Bajnokok ligáján aratott győzelmet a Manchester United csapata felett. A csapat eddig olyan világhírű külföldi játékosokat tudhatott a soraiban, mint Kubala László, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Johan Cruyff, Diego Maradona, Gary Lineker, Romário, Rivaldo, Luís Figo, Ronaldo, Ronaldinho és Thierry Henry, hogy csak a jelentősebbeket említsük. A klub hazai játékosai közül pedig számos labdarúgó volt meghatározó tagja a spanyol labdarúgó-válogatottnak.


Cégünk az FC Barcelona hivatalos jegyértékesítő partnereként jegykontingenssel rendelkezik, így a jegyek garantáltan egymás mellé szólnak, akár több vásárlása esetén is!


Fontos változások a Barcelona jegyértékesítésében!

Kézbesítésa klub a meccs előtt 24-48 órával küldi csak a jegyeket elektronikus úton (e-jegy vagy mobiljegy). Kérünk minden kedves utasunkat, hogy legyen Önöknél kint egy elérhető, ellenőrizhető e-mail cím, hiszen lehetséges, hogy már kint lesznek mikor megkapják a jegyeket!

Ülésrend: a jegyek párosával garantáltak, DE ezek a következő képen lehetnek egymáshoz képest:

– egymás mellett közvetlenül

– egy sorban, de egy ülés lehet köztük

– két különböző szektorban, köztük egy lépcsővel

–  egymás előtt-mögött különböző sorban

– átlósan

– átlósan különböző szektorban


Egy termék se felelt meg a keresésnek.