Leírás
Az 1900-as évek elején alapított csapat az olasz főváros legrégibb csapata egyben az As Róma legnagyobb riválisa is. Sok híres focista fordult itt meg (Nedved, Crespo, Stankovic, Vieri), de őket később gazdagabb klubbok elvitték. Két alkalommal 1974 és 2000 évben volt Serie A bajnok. Sokszor nyert kupát és nemzetközi tornát is ám többször lekerült a másod és nem egyszer a harmad osztályba is az évek folyamán. Hírhedt szurkoló tábora van, egyesek szerint a klub egykori tulajdonosának, a CIRIO-mágnás Sergio Cragnotti-nak “eladták magukat”, akivel nemritkán együtt mulattak volna a főnök yacht-ján és pénzt, ingyen bérleteket és egyéb kiváltságokat biztosított az “ultráknak”. Majd amikor az állítólag maffiózó Cragnotti pénztárcája szűkülni kezdett, elmaradoztak a kiváltságok, tüntettek ellene az Irriducibili tagjai. Ilyen és ehhez hasonló botrányok más csapatoknál is előfordultak, illetve csak egy bizonyos kiváltságos réteg keveredett bele, nem az igazi “utcagyerekek”. A legutóbbi szezonban egy híres Lazio szurkolót lelőttek, aki egy ismert lemezlovas volt a fővárosban. Jelenlegi kapitányuk Rocchi az “új Di Canio”. Legújabb “szerzeményük” az argentin csatár Zarate az Al-Szadd klubtól. A csapat egységét erősíti, hogy évről évre egyre feltörekvőbb és sikeresebb küzdelmet vív a bajnokságban. Otthonuk a Stadio Olimpico lelátói csordulásig telnek, amikor a két rivális csap össze az örök rangadó keretében.
A Derby della Capitale (magyarul Fővárosi derbi) vagy más néven il Derby Capitolino illetve Derby del Cupolone két római olasz csapat, az AS Roma és a Lazio egymás elleni mérkőzése. Az egyik legnagyobb figyelemmel kísért mérkőzés ez az országban a milánói Derby della Madonnina valamint a torinói Derby della Mole mellett.
Stadion:
A Római Olimpiai Stadion (olaszul: Stadio Olimpico di Roma) az egyik legnagyobb múltú olaszországi sportlétesítmény. Az 1932-ben átadott stadion napjainkban Róma város két rivális csapatának, az S.S. Lazionak és az A.S. Roma nak a közös otthona. A Római Olimpiai Stadion a világ egyik legmodernebb labdarúgó pályája, színvonalát az UEFA 1999-ben öt csillaggal ismerte el. 2009. május 27-én itt rendezték a Bajnokok Ligája döntőjét.
Jegyátvétel:
A fenti jegyárakon felül egyszeri 5 € kiszállítási/foglalási díj fizetendő! A jegyek névre szólóak! Foglaláshoz kell minden ember pontos neve, születési dátuma valamint kártyás szem. ig. száma. Ezek nélkül a jegyeket fizetés esetén sem áll módunkban visszaigazolni! A jegyek e-jegy formájában kerülnek átadásra a meccs hetén a foglaláskor megadott e-mailre.