Atalanta
Az Atalanta Bergamasca Calcio (ismert még Atalanta, Atalanta Bergamo és Atalanta BC néven is) egy bergamo-i székhelyű olasz labdarúgócsapat, amely jelenleg a Serie A-ban szerepel. A csapat közismert becenevei a Nerazzurri, valamint az Orobici. Az Atalanta felszerelése egy kék-fekete csíkos ingből, egy fekete nadrágból és két szintén fekete sportszárból áll. A klubot 1907-ben alapították, bár labdarúgócsapatok 1904 óta jelen voltak a városban. Gazdag svájci bevándorlók akkor még FC Bergamo néven alapították meg az egyesületet. A rivális Atalanta sikeresebb volt a különböző sport társadalmakban, a városban. A nevét a régi görög mitológia egyik nőalakjáról Atalantéról kapta. Az olasz labdarúgó-szövetség nem ismerte el a klubot egészen 1914-ig. A jelenlegi egyesület e két, valamint egy harmadik csapat, a Bergamasca egyesülése által jött létre. A hazai mezük fekete-fehér színű, a vendég pedig kék-fehér volt kezdetben. A csapat 1928-ban a Viale Giulio Cesarébe költözött. A klub 1929-ben csatlakozott a bajnoksághoz. Először 1937-ben jutottak fel az első osztályba, ám azonnal ki is estek. Majd 1940-ben ismét feljutottak és egészen 1959-ig a Serie A tagjai voltak. Újbóli visszaesés következett majd egy évtizedig ismét a legjobbak között játszhattak. 1973-ban krízisbe került az egyesület és visszacsúszott a másodligába. 1981-ben a harmadosztályt is megjárta a csapat, majd ezt követően az első- és másodosztály között ingáztak. Jelenleg a 2006–2007-es szezontól kezdve az első osztály tagja a klub.
- Akció!
SS Lazio – Atalanta
Stadio Olimpico @ Róma
Opciók választása
2023/10/08 20:45 -
Udinese – Atalanta
Dacia Arena @ Udine
Opciók választása
2023/11/12 00:00 -
FC Bologna – Atalanta
Renato Dall'Ara Stadion @ Bologna
Opciók választása
2023/12/23 00:00 -
AS Roma – Atalanta
Stadio Olimpico @ Róma
Opciók választása
2024/01/07 00:00 -
Inter – Atalanta
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2024/01/21 00:00 -
AC Milan – Atalanta
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2024/02/25 00:00 -
Juventus – Atalanta
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/03/10 00:00 -
SSC Napoli – Atalanta
Diego Armando Maradona Stadion @ Nápoly
Opciók választása
2024/03/30 15:00