Inter

Az Inter (teljes nevén: Football Club Internazionale Milano) kék és fekete színekben játszó csapatot 1908-ban alapították, és mára Olaszország harmadik legsikeresebb klubja, a torinói Juventus, és az ugyancsak milánói AC Milan után. Az Internazionale megszerezte története 16. scudetto-ját (olasz bajnoki címét), miután Parmában győzött, míg legnagyobb riválisa, az AS Roma döntetlent játszott a Cagliari otthonában az olasz bajnokság 38. fordulójában. Csak Olaszországban 7 300 000 szurkolója van. Alapítása óta minden idényben a Serie A-ban játszott. A milanó-i sztárcsapat 2008-ban bajnoki címmel ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Idén José Mourinho vette át a csapat irányítását, aki a számtalan új sztárjátékost szerződtetett. Minden évben nagy csatának ígérkezik a nagy rivális AC Minlán-nal vagy az olasz derbinek is nevezett Juventus elleni mérkőzések.

Stadion:

A közel 83 000 férőhelyes hatalmas stadionjuk a Giuseppe Meazza (Inter szurkolók körében) San Siro (AC Milan szurkolók körében) 1925-ben épült és ma talán a világ egyik leghangulatosabb arénája, amit talán annak is köszönhet, hogy a meredek lelátói, futópálya hiánya pálya körül igazán közel érezteti a temperamentumos szurkolókat a mérkőzéshez!

Jegyátvétel:

A jegyek garantáltak egymás mellé és e-jegy formájában kerülnek átadásra a meccs hetén. Foglaláshoz kell minden ember pontos neve, születési dátuma valamint útlevél vagy kártyás szem. ig. száma.

Egy termék se felelt meg a keresésnek.