Eseményleírás
A Torinó-i székhelyű 1897-ben alapított Juventus FC; becenevükön “zebrák” – ahogy többek között becézik a fekete-fehéreket – visszatért az első osztályba. 51 trófeát nyert a csapat, közte 31 bajnoki címet és 9 olasz kupát. Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezték meg, amit eddig a FIFA feljegyzett. A címek között szerepel 2 BL cím valamint 3 UEFA-kupa is. A Juventus az egyetlen csapat a világon, mely az összes UEFA által kiírt kupából begyűjtött legalább egyet. Olaszországban a Juventus-nak van a legtöbb szurkolója (főleg délen) és a világon is az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkezik (kb. 170 millió). A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a városi rivális Torinóval. Ezt a mérkőzést “Derby della Mole-nak” hívják és fokozottan nagy érdeklődés kíséri. A világ egyik legjelentősebb és legsikeresebb olasz csapata. A “zebrák” olyan játékosokkal állnak fel évről évre a zöld gyepre, mint Buffon kapus vagy az örökifjú csatár, Del Piero.
Stadion:
A Juventus Stadion (szponzori nevén Allianz Stadium) a Juventus labdarúgóklub 2011-ben elkészült új stadionja Torinóban. A létesítmény kizárólag a Juventus tulajdonát képezi, ami azért érdekes, mert az előző stadionokat a Torinoval együtt bérelték. A hivatalos megnyitóra 2011. szeptember 8-án került sor a Juventus és a Notts County közötti barátságos mérkőzéssel. Az épület 41 000 fő befogadására képes. A stadiont a csapat korábbi pályájának a Stadio delle Alpinak a helyére építették. Még érdekesség, hogy ez az egyetlen saját tulajdonú stadion Olaszországban mivel minden csapat a létesítményét maga bérli a város önkormányzatától vagy más egyéb kezelőszervtől.
Jegyátvétel:
A meccs kezdési dátuma a TV közvetítések miatt változhat. Pontos kezdési időpont 1-1,5 héttel az esemény előtt. A fenti árak/jegy értendők a megadott kategóriában és valutanemben. A belépőjegyek teljes összeggel fizetendők foglaláskor. A jegyek párosával garantáltak egymás mellé. A fenti jegyáron felül egyszeri 5 € kiszállítási/foglalási díj fizetendő. A jegyek névre szólóak. Foglaláshoz kell minden ember pontos neve, születési dátuma valamint kártyás szem. ig. száma. A jegyek e-jegy (pdf) formájában kerülnek átadásra a meccs hetén. Szurkolói kártya nem szükséges.


