Manchester City
A Manchester City Football Club az angol legfelső osztályban (Premier League) játszó manchesteri labdarúgóklub. 1880-ban alapították West Gorton (St. Marks) néven, a klub neve 1887-ben Ardwick AFC lett, mai nevét 1894-ben kapta. Háromszor nyerte meg az angol bajnokságot, négyszer volt angol kupagyőztes és egyszer a KEK-et is elnyerték. Legsikeresebb időszaka az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje volt. Az utóbbi évtizedekben inkább a másik manchesteri klub, a Manchester United csillogott, a Manchester Cityre pedig nehéz idők jártak – 1976 óta semmilyen komoly eredményük nem volt. A mélyponton három éven belül kétszer is kiestek az 1990-es években és egy évet a bajnokság harmadik osztályában voltak kénytelenek tölteni. Azóta azonban visszakerültek a legjobb klubok osztályába. A Manchester Citynek (csakúgy mint a Manchester Unitednek) nagy hagyományos rajongótábora van: otthon több, mint negyvenezer néző előtt szoktak játszani az Etihad Stadionban.

Cégünk a Manchester City hivatalos jegyértékesítő partnereként jegykontingenssel rendelkezik, így a jegyeket garantálja egymás mellé (több vásárlás esetén is)
A jegyek párosával garantáltak egymás mellé és e-jegy (pdf) formájában kerülnek átadásra a meccs hetén.
- Akció!

Manchester City – Leverkusen
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2025/11/25 21:00 - Akció!

Manchester City – Leeds United
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2025/11/29 15:00 -

Fulham – Manchester City
Craven Cottage Stadion @ London
Jegykategóriák
2025/12/03 21:00 - Akció!

Manchester City – Sunderland
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2025/12/06 15:00 - Akció!

Real Madrid – Manchester City
Santiago Bernabéu @ Madrid
Jegykategóriák
2025/12/10 21:00 -

Crystal Palace – Manchester City
Selhurst Park Stadion @ London
Jegykategóriák
2025/12/14 15:00 -

Manchester City – West Ham United
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2025/12/20 16:00 -

Manchester City – Chelsea
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/01/03 16:00 - Akció!

Manchester City – Brighton Hove Albion
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/01/07 21:00 -

Manchester City – Wolverhampton Wanderers
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/01/24 15:00 - Akció!

Manchester City – Galatasaray
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/01/28 20:00 -

Tottenham Hotspur – Manchester City
Tottenham Hotspur Stadium @ London
Jegykategóriák
2026/01/31 15:00 -

Liverpool FC – Manchester City
Anfield Stadion @ Liverpool
Jegykategóriák
2026/02/07 00:00 -

Manchester City – Fulham
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/02/11 21:00 -

Manchester City – Newcastle United
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/02/21 16:00 -

Manchester City – Notthingham Forest
Etihad Stadion @ Manchester
Jegykategóriák
2026/03/04 21:00 -

West Ham United – Manchester City
London Stadion @ London
Jegykategóriák
2026/03/14 00:00
