Leírás
A Como 1907 egy olasz csapat Comóból. A klubot eredetileg 1907-ben alapították, majd 2005-ben és 2017-ben is újraalapították. A csapat stadionja a Giuseppe Sinigaglia Stadion, amely 13 602 fő befogadására alkalmas. A Calcio Como 1949-ben jutott fel az olasz élvonalba. Négy éven át szerepeltek itt, majd a kiesést követő időszakban a másod- és harmadosztály között ingáztak. Az 1970-es években újra jobb eredményeket ért el a csapat, az Alessandro Scanziani vezette csapat 1975-ben feljutott a Seria A-ba, igaz egy szezont követően kiestek. 1978-ban a harmadosztályba estek vissza, majd sikerült a csapatot újjáépíteni, és a Pietro Vierchowod nevével fémjelzett csapat 1980-82 között két évet újra az élvonalban töltött. A Como 1984-ben még visszajutott a seria A-ba, majd ezt követően öt évig szerepelt a legmagasabb osztályba. Az 1990-es évek nagy részét a harmadik vonalban töltötte a klub, ekkor olyan játékosok fordultak meg a csapatban, mint a későbbi Chelsea kapus Carlo Cudicini.
Stadion:
A Stadio Giuseppe Sinigaglia egy többcélú stadion Comóban, Olaszországban. Jelenleg főleg futballmérkőzésekre használják a Como 1907 otthonaként. A stadion 7 798 fő befogadására alkalmas. A stadion 1927-ben készült el, és Benito Mussolini kérésére épült. Nevét Giuseppe Sinigaglia olasz evezősről és háborús hősről kapta, aki Comóból származott. 2004-ben a brit Deep Purple rockzenekar koncertezett. A Como 1907 2024 májusában feljutott a Serie A-ba; azonban nem világos, hogy a 2024/25-ös szezonban a Stadio Sinigagliában rendezik-e hazai mérkőzéseiket. A stadion jelenleg nem felel meg a liga által meghatározott minimális kapacitás követelményeknek, ezért a nyáron sürgős munkára van szükség a stadion korszerűsítésére.
Jegyátvétel:
A jegyek párosával garantáltak egymás mellé és e-jegy (pdf) formájában kerülnek átadásra a meccs hetén.