AC Milan
Az Associazione Calcio Milan (rövidítve AC Milan vagy egyszerűen Milan) egy olasz labdarúgócsapat Milánóban, Lombardiában. 1899-ben alapították és fennállása óta szinte minden idényét az olasz futball élvonalában, a Serie A-ban töltötte. A világ egyik legjelentősebb labdarúgó klubja. Eddig összesen 47 trófeát nyert a csapat, közte 18 bajnoki címet és 7 Bajnokok Ligáját. A klub eddig, minden más csapatnál több, 5 alkalommal nyert Európai szuperkupát, és 4 alkalommal pedig világkupát (korábban Interkontinentális kupa). A címek között szerepel még 2 KEK, valamint 5 olasz kupa és 6 olasz szuperkupa. Világrekordnak számító 18 nemzetközi trófeájával a világ legeredményesebb klubja. Olaszországban a FC Juventus után a Milan rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral és világszerte is több 10 millióan szurkolnak a csapatnak. Jelenleg Milánóban, a San Siro stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket. A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a városi rivális Interrel. Ezt a mérkőzést Derby della Madonnina-nak hívják, és fokozottan nagy érdeklődés kíséri. A Milan alapító tagja volt a már azóta megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában.
-
AC Milan – US Cremonese
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/08/23 20:45 -
AC Milan – Bologna FC
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/09/14 20:45 -
Udinese – AC Milan
BLUENERGY STADIUM @ Udine
Opciók választása
2025/09/21 00:00 -
AC Milan – SSC Napoli
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/09/28 00:00 -
Juventus – AC Milan
Juventus Arena @ Torinó
Opciók választása
2025/10/05 00:00 -
AC Milan – ACF Fiorentina
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/10/19 00:00 -
Atalanta – AC Milan
Gewiss Stadion @ Bergamo
Opciók választása
2025/10/29 00:00 - Akció!
AC Milan – AS Roma
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/11/02 00:00 -
Inter – AC Milan
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/11/23 00:00 -
AC Milan – SS Lazio
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/11/30 00:00 -
AC Milan – Sassuolo
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/12/14 00:00 -
Como 1907 – AC Milan
Stadio Giuseppe Sinigaglia @ Como
Opciók választása
2025/12/21 00:00 -
AC Milan – Hellas Verona
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2025/12/28 00:00 -
AC Milan – Genoa
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2026/01/06 00:00