Juventus
A Torinó-i székhelyű 1897-ben alapított Juventus FC; becenevükön “zebrák” – ahogy többek között becézik a fekete-fehéreket – visszatért az első osztályba. 51 trófeát nyert a csapat, közte 31 bajnoki címet és 9 olasz kupát. Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezték meg, amit eddig a FIFA feljegyzett. A címek között szerepel 2 BL cím valamint 3 UEFA-kupa is. A Juventus az egyetlen csapat a világon, mely az összes UEFA által kiírt kupából begyűjtött legalább egyet. Olaszországban a Juventusnak van a legtöbb szurkolója (főleg délen) és a világon is az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkezik (kb. 170 millió). A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a városi rivális Torinóval. Ezt a mérkőzést “Derby della Mole-nak” hívják és fokozottan nagy érdeklődés kíséri. A világ egyik legjelentősebb és legsikeresebb olasz csapata. A “zebrák” olyan játékosokkal állnak fel évről évre a zöld gyepre, mint Buffon kapus vagy az örökifjú csatár, Del Piero. Az 1990-es világbajnokság alkalmával megnyitott Stadio Delle Alpi sajnos nem a legszerencsésebb felépítésű – néhány helyről nem igazán lehet látni a pálya eseményeit, ráadásul huzatos és hideg és a várostól is eléggé kiesik. Jelenleg a klub saját építésű stadionjában, a 2011. szeptember 8-án használatba vett, 41 000 néző befogadására alkalmas Juventus Arénában játssza a mérkőzéseit, amely a Stadio delle Alpi helyén épült fel.
- Akció!
Juventus – FC Torino
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2023/10/07 18:00 - Akció!
AC Milan – Juventus
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2023/10/22 20:45 - Akció!
Juventus – Hellas Verona
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2023/10/28 20:45 - Akció!
Juventus – Inter
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2023/11/26 20:45 -
Juventus – SSC Napoli
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2023/12/08 20:45 -
Juventus – AS Roma
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2023/12/30 20:45 -
Juventus – Sassuolo
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/01/14 00:00 -
Juventus – FC Empoli
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/01/28 00:00 -
Inter – Juventus
San Siro Stadion @ Milanó
Opciók választása
2024/02/04 00:00 -
Juventus – Udinese
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/02/11 00:00 -
SSC Napoli – Juventus
Diego Armando Maradona Stadion @ Nápoly
Opciók választása
2024/03/03 00:00 -
Juventus – Atalanta
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/03/10 00:00 -
Juventus – Genoa
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/03/17 00:00 -
SS Lazio – Juventus
Stadio Olimpico @ Róma
Opciók választása
2024/03/30 00:00 -
Juventus – ACF Fiorentina
Allianz Stadium @ Torinó
Opciók választása
2024/04/07 00:00 -
AS Roma – Juventus
Stadio Olimpico @ Róma
Opciók választása
2024/05/05 00:00 -
FC Bologna – Juventus
Renato Dall'Ara Stadion @ Bologna
Opciók választása
2024/05/19 00:00